2017. július 22., szombat

Fodrászpara. Igaz amitől mindenki retteg?

Valahogy mindig értetlenkedve néztem azokra az emberekre akik képesek elbumlizni egy fodrász szalonba és x órát ott tölteni egy akkora adag pénzért cserébe amiből egy fél afrikai falu jól lakhatna.

Oké persze ez most kicsit sarkított megközelítés volt, de tulajdonképpen mindent összefoglalt amit éreztem gyerekkorom óta ezzel kapcsolatban. Falun élek, 19 éves vagyok, kiskoromtól kezdve összesen két fodrász vágta a hajam aminek állapotát úgy tudnám leginkább jellemezni, hogy "szűz".

Mit is értek ez alatt? Nem idejekorán, de nem is túl későn éreztem rá az ápolás művészetére, így aztán kellően kordában tartott, szépen gondozott kis frizurám van. Világos és sötétbarna szín keveréke, de még sosem volt festve( kivétel egy tincs egy nyáron 10 éves koromban pirosra, kicsi voltam na..), sűrű és közepesen vastag szálú hajam van, minimális töredezettséggel. A tablóképemen egészen jól látszik az állapota:

Évek óta ki akartam próbálni valami új színt, de úgy éreztem túlságosan tudatlan vagyok a témában, mi lesz ha nem jön vissza az eredeti színe, nem tudom milyenre és milyen technikával festessem, és egyébként is, én már a miliméteres lenövésre is allergiás vagyok, és amúgy meg szép az eredeti színe is..

Aztán már egy ideje úgy éreztem, ki akarok mást is próbálni mint a jól megszokott kis fodrászomat, hiszen mennyi gyönyörű képet és videót látni facebookon a változásokról.. Ennek hatására nálam is megindult a vezérhangya a fejecskémben, és úgy döntöttem hajat festetek. Aztán ezt így még elhatároztam párszor de mindig elérte az amit az egyel fentebb látható bekezdésben írtam le. Aztán történt egy kis változás az életemben ami adott egy löketet, hogy mégis kipróbáljam ezt a "nagy fodrászosdit". Eldöntöttem, szőke szeretnék lenni, kicsit a balayage, kicsit az ombre technikák keverékével, tehát, hogy a hajam tövére (vagy nagyon közelébe) ne érjen a festék.

Lázas keresgélés után ráleltem, egy nagyon profinak tűnő lányra, odáig is voltam, gyönyörű portfóliók, láttam magam előtt micsoda csoda lesz ez az én életemben. Tovább fokozta a lelkesedésem, hogy egy barátnőm meghallotta, hogy fodrászt keresek, írt nekem és ajánlotta ezt a lányt, akit én is találtam és foglaltam is hozzáidőpontot, és nyugodt is voltam hiszen a telefonban nagyon kedvesnek tűnt.
Pénteken 17.45-re volt időpontom. Megtaláltam a fodrászatot előbb, de már ez egy enyhe csalódás volt. Tovább fokozta a dolgot a lány egyszerű megjelenése beszédstílusa, hogy be nem mutatkozott, majd mikor sorra kerültem sem kommunikált velem különösebben (na nem mintha ezt azután megtette volna, hogy nekiesett a hajamnak.. Nem ismertük egymást és annyit sem kérdezett, hogy nem gondoltam meg magam vagy bakfitty. Én igyekeztem beszédbe elegyedni de ő folyton csak az édesanyjának nyavajgott, hogy így cigi úgy cigi, éhes ma még nem evett semmit mert diétázik, mire a másik csaj átszaladt a "sarkiboltba", és vásárolt egy jó kis zsíros sajtot majd megkérdezte a hajamat éppen cibáló hölgyeménytől a következőt: "Beletoljam az arcodba? :D" Hát nem vagyok egy konzervatív szobor de egy cseppet lesokkoltam, de csak mert még akkor nem tudtam mi vár rám. Hölgy közli, hogy nem kell majd max eszik egy kis szőkítőt (Végülis a kesztyűt azért kell felvenni, hogy nehogy kimarja a bőrt nem? Ha belülről mar az nem gáz?) Majd utána sajtoskás kézzel kencézte tovább a szeretett kis loboncom. Kicsit ki is voltam akadva már itt, de aztán mikor a nagy diétázás ellenére megrendelte a gyrostálat, majd az én hajamon addig csücsült a szőkítő míg ő csigatempóban megette a gyroskát, hát akkor kezdett felmenni bennem a harci helyzet. Nem ismerte a barátnőmet aki hozzá jár, képről már nagy nehezen beugrott neki, csak közben felmerült bennem, hogy akkor arra, hogy emlékezhetne amit én szeretnék a hajammal? Kézzel lábbal igyekeztem mutogatni, hogy mégis mit szeretnék, de látványos változás legyen, csak féltem a hajtöveim blabla.

Nem vágattam vele mert láttam, hogy az mibe kerül még az árlistán, nem vasaltattam mert láttam mibe kerül az árlistán és az eddigi munkával sem voltam megelégedve.
Előzetes egyeztetés alapján azt ígérte, betakarja majd a 16000 forint, én azonban a vágás és a szárítás nélkül fizettem 15500 forintot a maradék az árlista szerint még 5500 forintomba fájt volna. A végeredmény pedig ez lett:
Nyilván a két kép minősége eltér hiszen az egyiket fotós készítette profi kamerával de retust nem kértem rá és smink is több van rajtam mint ezen a szelfin, viszont így is látszik, hogy a hajammal konkrétan alig történt valami.

Kérdem én. Mit csinál az ember lánya egy olyan helyzetben, amikor új fodrászt keres, ajánlást is kap, világosan elmondja mit szeretne, első festetés, nem akar csalódni, viszont már a székben ül és látja, hogy az amit kapni fog, közel sincs ahhoz amit szeretne? Ne gondolja senki, hogy nem tudom megvédeni magam hajaj... Itt az a bökkenő, hogy bunkó nem lehetek, mert még a végén valami olyan történik a frizurámmal ami a katasztrófvával egy színvonalú és utána azt nekem kell viselni..
Számonkérni nem tudom, hiszen még nincs meg a végeredmény, jojggal mondja azt, hogy majd szárazon nem ilyen. Szárazon látom és a végeredmény nem, hogy nem látványos hanem alig látszik, de az üzlet mindjárt zár, és nyilván csak úgy ingyen nem fog megint nekiállni az amúgy 3 órás procedúrájának.

Fapofával azt mondtam, hogy elégedett vagyok, fizettem és nyugtáztam, hogy a hajam állapota festéshez képest rendben van csupán nem az amit én kértem sem modorban sem frizurában mérve, egy rakás pénzért cserébe.

Konkrétan megnevezni nem szeretném az illetőt, bár ha valakit érdekel szívesen megírom, úgy látom nem is sokan foglalkoznak magával a témával az interneten, de egy jó tanácsot azt gondolom tudok adni. Igaz a fodrászara. Nehéz jó fodrászt találni, ha valakinek kint villog a neve mellett, hogy 'hair designer' az csak lehet egy jól hallatszó kis 'csengőhang' a te fejedben, a referenciák semmit nem bizonyítanak, a kint lévő oklevelek mondjanak innentől csak annyit, hogy ő kifizette arra a tanfolyamra a pénzt, és ha majd harmadszorra is elégedetten állsz fel a székéből, akkor ő jó fodrász! De csak akkor!
Ugyanitt jó fodrászt keresek! :)
Adri